Graf Ádám

Graf Ádám portré

Szia!
Graf Ádám vagyok,
gitáros, énekes.

Az általam alkotott, játszott, kiadott és feldolgozott zenék portfolio oldalán jársz, fedezd fel zenei világomat!

Újdonság

Ebben az évben azt hiszem ez lett a legörömtelibb zsoltár-megzenésítésem eddig. A nulladik pillanattól, már a szöveg elolvasásakor elképzeltem magam elé egy lelkes gospel kórust akik táncolva-tapsolva éneklik a refrént és közben egy-egy szóló énekes elénekli a verseket (melyekre a kórus akár vokál válaszokat is adhat), hát szóval votl bennem egy kép, egy hangzás - ennek kb 1%-t tudtam most egymagam megvalósítani, de remélem az öröm így is hallatszódik! :) Hallgassátok szeretettel! play_arrow Megnézem
Alighanem ez már a harmadik különböző variációja a 23. zsoltárnak, amit megzenésítek, mégis mivel a fordítás, a szövegkiosztás mindig kicsit különbözött, a hangulatok is másképp alakultak. Ebben a mostani dallamban valószínűleg közrejátszott a tudat, hogy templomunkban a héten elsőáldozás lesz és szerette mvolna egy fényes, ünnepi hangulatot adni a zsoltárnak is. Mit gondoltok, sikerült? play_arrow Megnézem
Alig két hete tettem közzé ugyanezt a 16. zsoltárt a Védelmezz engem Istenem kezdetű válasszal, egy egészen más hangulatú zenei köntösben. A versszakok szövege teljesen azonos, a dallama kicsit hasonló, de az egésznek a grooveja, a "feelje", nagyon más lett. Nekem bevallom ez egy picit jobban illeszkedik ahhoz a zenéhez, amit amúgy szívesen hallgatnék, de valójában csak a szövegek ritmikájának engedtem, hogy elvigyenek ebbe vagy abba az irányba. Kíváncsi vagyok mit gondoltok! play_arrow Megnézem

Albumok

Hamarosan!

Jelenleg dolgozom néhány régi felvételem és az első single albumom hivatalos kiadásán, mely a terjesztőnek köszönetően elérhető lesz minden ismert zenei platformon.

Rólam

Graf Ádám vagyok, gitáros, énekes - Budapestről.

Magyar és angol nyelvű, közismert dalokból készítek akusztikus feldolgozásokat szólóban vagy zenész barátaimmal, továbbá a keresztény könnyűzenei stíluson belül készítek zsoltár-megzenésítéseket, liturgikus dalokat, illetve már létező keresztény dalokhoz feldolgzásokat.

Kedvenc műfajaim a folk, blues, bluegrass, jazz, funk, rock, de minden sznobságot mellőzve abszolút tudom élvezni a jó minőségű pop zenét is. Ezekből a stílusokból válogatok feldolgozási ötleteket és gyűjtök inspirációt.

Mivel elsődleges hangszerem az akusztikus gitár, azok a zenék állnak hozzám legközelebb, melyek akusztikus hangszerekkel, alkalomadtán egy szál gitárral is jól megszólaltathatóak, vagy épp azon íródtak.

Tizenéves koromtól kiemelt szerepe van az életemben a keresztény könnyűzenének. Érdekes módon, kevésbé vagyok a műfaj követője, mint művelője, hallgatni inkább a fent említett stílusú zenéket hallgatom, de szentmiséken, istentiszteleteken való zenélés formájában több évtizede aktívan részt veszek a műfaj formálásában és igyekszem örömet szerezni a zenével azoknak, akik a közös éneklésbe be szeretnének kapcsolódni.

Ebbe az egyébként a széles végletek között útját kereső műfajba igyekszem behozni valamit az engem érdeklő zenei világból, kiutat keresni a megszokottból, de megpróbálni a jó ízlés határán belül maradni. Mindenkinél máshol a határvonal, nem irányt akarok senkinek szabni, csak lehetőségeket mutatni, hogy akár így is lehet.

Bár szeretek eljátszani a stúdiózás kreatív folyamataival, a sávonként rögzített felvétel-ötletekkel, zömében "amit látsz, azt hallod" jellegű hang és képfelvételeket készítek, egy-két mikrofon vagy hordozható felvevő, és mehet a zene. Ebben a megoldásban nem működik az "utólag majd kijavítom", ezért tökéletes felvétel ritkán készül, de számomra fontosabb a hangzás valódisága, mint az élre vasalt, eladható termékké tett zenekiadás.