Graf Ádám

Az Úr kiragadott engem minden rettegésből - 34. (válaszos) zsoltár

2025. június 23. - 3 hónapja

Zsoltár-megzenésítések

Ez a zsoltár és kísérlet és egyben egy kis csalás is. Történt ugyanis, hogy ez most ismét a 34. zsoltár, amit már az "Ízleljétek és lássátok, hogy milyen édes az Úr"válasz szöveggel megzenésítettem és fölvettem , és itt most teljesen azonosak az úgymond versszakok is, kiegészülve egy plusz versszakkal. Úgy éreztem, ehhez most nem tudok elvonatkoztatni eléggé a fülemben lévő dallamtól, hát megpróbáltam a mostani válaszos részt ráültetni a korábbi megzenésítés refrén dallamára. Úgy éreztem, nem erőltetett, úgyhogy főleg a teljesség igényével elkészítettem és felteszem ezt a verziót is. Hogy picit más legyen, a hangnemet megtartottam, de a Capo állását és a pengetési stílust megváltoztattam :) Érdekes mód, az előző felvételénél rengeteget hibáztam az éneklésben, amit most hallottok pedig a második próbálkozás, mivel az elsőben egyszer véletlenül az "Ízleljétek és lássátok" szöveggel tértem vissza, egyszerűen benne maradt a fülemben :)

Kották, akkordok

Akkord + szöveg Hangnem: Asz I. capo - fogás szerint - videoban látható Akkord + szöveg Hangnem: Asz hangzó magasság - Asz

Közreműködők

Graf Ádám - gitár, ének

weboldal YouTube SoundCloud

Szerzők

lyrics

szövegíró

tradícionális - Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

zeneszerző

Graf Ádám

Dalszöveg

Az Úr kiragadott engem minden rettegésből - 34. zsoltár

Az Úr kiragadott engem minden rettegésből - 34. (válaszos) zsoltár

Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!

Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.

Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.

Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.

Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.

Megjelent: 2025-06-23

További információ

Mi az a zsoltár?

Húros hangszerrel kísért ének, a Zsoltárok könyvének egy tétele. [...] Minden zsoltárnak megvan a maga közvetlen értelme, amely napjainkban sem hagyható figyelmen kívül. Akár dicsőítő, sirató v. hálaénekről, egyéni v. közösségi kérésről, király- v. zarándokénekről, ill. bölcsességről szóló elmélkedésről van szó, a zsoltárok Isten nagy tetteit hirdetik népének történetében és a zsoltáros által átélt emberi helyzetekben. A zsoltár tehát egyszerre személyes és közösségi jellegű, egyformán vonatkozik az imádkozóra és minden emberre; emlékeztet a múlt üdvös eseményeire és utal a történelem beteljesedésére.

Forrás: Katolikus lexikon

Mik azok a válaszos zsoltárok?

A katolikus szentmisében a zsoltárok olyan szerkesztett változata, ahol egy rövid antifónát a hívek együtt énekelnek a kántorral, zenei vezetővel, míg az előénekesi sorokat hagyományosan recsitatív római tónus dallamokra énekli a kántor. Ezen gyakorlatnak egy modern, könnyűzenei megújításaként született a videóban hallható megzenésítésem.

2007 Takamine G series gitár, minden húr 1 hanggal lejebb hangolva D-G-C-F-A-D, 13-as Elixir húrokkal

Felvételhez használt eszközök:
- hang: Zoom H8 recorder - Reaperben keverve
- videó: Nikon D7000 - Tamron 17-50mm f2.8 - DaVinci Resolve-ban szerkesztve

Legújabb videók a Zsoltár-megzenésítések kategóriából

Zenei videók

Összes videó